A közösség ereje

Ilyen cég még nem volt

2014. október 31.

Vajon mi történne, ha egy vállalat minden döntését a nyilvánosság előtt hozná meg? Sőt, mi történne akkor, ha egyenesen egy adott közösség döntene teljesen nyilvánosan, átlátható módon? A válasz egy igen érdekes kísérletben rejlik.

Agora.jpg

Valószínűleg világszinten is egyedülálló kezdeményezéssel állt elő egy londoni startup cég, az Agora, amikor úgy döntött, hogy a vállalat vezetését nem egy szűk csoportra, hanem a legteljesebb nyilvánosságra bízza.

Az italgyártással foglalkozó cég minden döntését a közösség hozza meg, a tét pedig nem kisebb, mint hogy vajon sikeres lehet-e egy ilyen szervezet (alighanem esetünkben már maga a túlélés is annak számítana), illetve hogy tükrözheti-e az adott közösség által fontosnak tartott értékeket?

Komoly játék és közösség

Az Agora tehát a játék és a közösségi adakozás ötvözését próbálja megvalósítani, így létrehozva és működtetve egy valóban demokratikus céget, melynek lényege, hogy a kulcsfontosságú üzleti döntéseket egy online közösség hozza létre és szavazza meg.

A két alapító, Allan Szymczyk és Jan Verwijs a San Francisco-i Hult Business School campusán találta és fejlesztette ki az ötletet, ott egy smoothie-t (alkoholmentes gyümölcsitalt) gyártó és árusító kis céget működtettek így – sikerrel.

Az Agora esetében már az alaptermék kiválasztását is a közösségre bízták, akik a természetes ízesítésű vizet választották. Persze nem a hasukra ütve, hiszen a regisztrált voksolók megismerhették az előzetesen általuk megszavazott öt lehetőségre készített részletes piackutatási eredményeket.

A döntések meghozatala két lépésben történik. Az elsőben a felhasználók megismerhetik a háttérinformációkat (például a piackutatási eredményeket), bedobhatják a saját ötleteiket, és szavazhatnak mások elképzeléseiről.

A második lépésben az öt legtöbb voksot kapó ötletre lehet ismét szavazni, a nyertes elképzelést valósítják meg. Már eddig is több száz ember regisztrált az oldalon, az alapítók szerint a tényleges, aktív döntéshozatalban valamivel több mint egytizedük vesz rendszeresen részt.

Az Agorának saját, 11 pontos alkotmánya is van, melyben szerepel az átláthatóság, a demokratikus döntéshozatal, az egyenlőség, a szólásszabadság, a demokratikus tulajdonjog és a tisztességes kompenzáció elve is.

Természetesen a napi üzletmenet érdekében bizonyos döntéseket az igazgatóknak és az alkalmazottaknak kell meghozni (például azt, hogy milyen irodai felszereléseket vásároljanak), a stratégiai döntéseket (milyen termékkel lépjenek piacra) ugyanakkor már az online közösségre bíznak.

Az igazgatók közül négyet az alapítók választhatnak meg, a további ötöt pedig a közösség növekedésével párhuzamosan a neten lehet megszavazni. A döntéshozatali részvételért cserébe a tagok évente kétszer részesülnek kifizetésben (PayPal-on keresztül), természetesen csak akkor, ha a cég nyereséges, és a közösség is az osztalék mellett dönt.

süti beállítások módosítása