A közösség ereje

Így kap új életre a helyi média

2014. november 19.

Noha az országos (írott és elektronikus) sajtóra mindig több figyelem jut, ideális esetben a helyi kezdeményezések lehetnének a legfontosabbak, hiszen ezek beszélnek a közösséget foglalkoztató ügyekről. Akad a világban pár kezdeményezés, amely új alapokra helyezheti a közösségi médiát, most három ilyet mutatunk be.

cím_Bristol.jpg

Miközben Magyarországon a helyi sajtó nagy része vagy valamelyik nagy konglomerátum része, vagy a helyi önkormányzat által pénzelt (és ezért kiegyensúlyozottnak még a létező legnagyobb jóindulattal sem nevezhető), a közösséget leginkább a független, éppen ezért sok esetben anyagilag vergődő kezdeményezések szolgálják ki.

Nem mennénk bele a helyi média természetrajzába, inkább megmutatnánk, milyen lehetséges új utak léteznek a közösségi gazdaságnak (is) köszönhetően. Az egyik példánk egy bristoli helyi lap, a másik egy sheffieldi tévé, és egy netes oldalt is meglátogatunk Marlborough-ban.

Bristol

A Bristol Cable nevű lap (és online híroldal) egészen friss kezdeményezés, hiszen november elején indult, egészen minimális pénzügyi háttérrel - hasonlóan a legtöbb start-uphoz. A munkatársak nem kapnak fizetést, az ambíció viszont hatalmas, hiszen szeretnék „újradefiniálni a helyi médiát”, mint fogalmaznak.

Hogy mi motiválja őket? Nos, az egyik alapító, Alon Aviram azt mondja, hogy részben a helyi kiadványok mélyrepülése adja nekik az erőt. „Az egész országban érzékelhető ez a jelenség, a helyi sajtó rendszerszintű gondokkal küzd, több száz kiadvány ment tönkre. Nem képesek foglalkozni napjaink égető kérdéseivel, és nem is tűnnek megbízhatónak” – fogalmaz a társalapító.

Ő, és partnere, Adam Cantwell-Corn a közösségi gazdaság más területeiről veszik a példát, amikor megpróbálnak minél több helyi lakost bevonni a lap elkészítésébe, és helyet biztosítanak nekik az azt irányító vezető testületbe, hozzátéve, hogy szerinte ez a demokratikus megközelítés biztosítja majd az elszámoltathatóságot.

A Bristol Cable lelke egy 10 főből álló csapat, akik között van pincér, egyetemi oktató, irodai alkalmazott és újságíró is, no és persze olyan is akad, aki jelenleg munkanélküli.

Az induláshoz szükséges (nem túl nagy) összeg egy részét, 3300 fontot (1 millió 250 ezer forintot) közösségi finanszírozással hozták össze, és kaptak némi támogatást a Co-ops UK nevű civil szervezettől, és volt egy külső támogatójuk, egy Magyarországon is ismert kozmetikai cég. Összesen 6400 fontból (2,4 millió forintból) indították útjára a vállalkozást.

Az első számban olvasható egy felhívás, melyben arra kérik az olvasókat, és az őket támogatni kívánókat, hogy évi 12 fontos adománnyal segítsék munkájukat, ezért az összegért beleszólást is kaphatnak a stratégiai döntésekbe.

A nagy dobás azonban mégsem ez, hanem az a médiaképzés, amit a lap (és a helyi ügyek) iránt érdeklődőknek kínálnak, a civil újságírói tanfolyam, így próbálván meg eszközt adni azok kezébe, akik az eddiginél erősebben szeretnék hallatni a hangjukat.

Igény márpedig van rá, hiszen a Bristol Cable már meg is állapodott a helyi rádióval civil újságírói workshopok rendezéséről, jövő nyáron pedig a University of Sussex Hallgatói Önkormányzata száll majd be a tanfolyamokba.

Sheffield és a közösségi tévé

Szintén nehezen lehetne megállapodott vállalkozásnak nevezni Sheffield első digitális közösségi tévéjét, hiszen a Sheffield Live! TV szeptemberben indult, talán mondanunk sem kell, hogy sikeres közösségi pénzgyűjtési akció után, aminek keretében egész komoly összeget, 95 ezer fontot (kb. 36 millió forintot) sikerült összegyűjteniük. „Ez is bizonyítja, a sheffieldi embereket mennyire érdekelte egy helyi tulajdonban lévő televízió ötlete” – mondta a vállalkozás elnöke, Steve Buckley.

A tévé nem teljesen a bristoli esetben vázolt szövetkezeti modell alapján működik, bár Steve Buckley szerint azért az alapelv meglehetősen hasonló, hiszen nem kevesebb, mint 114 ember és szervezett tulajdonolja.

A cél ugyanaz: próbálják minél jobban bevonni a tagokat és a helyi közösséget a tartalom előállításába. Műsorötlete bárkinek lehet, és ha a közösség egy része úgy érzi, nincs megfelelősen képviselve, akkor bátran előállhat, hogy kitöltse ezt az űrt.

Sheffield.jpg

Marlborough News Online

A Marlborough News Online annyiban különbözik a két másik modelltől, hogy nem akarnak nagyra nőni, ellenben szeretnék, ha a tagok (akik egyben az oldal előállítói is) részesülhetnének a profitból, mert ezzel szerintük nem csak ők, hanem az olvasók is nyernek.

„Így a magunk elé kitűzött célra tudunk koncentrálni, ami nem más, mint hogy színvonalasan megírt és feldolgozott helyi hírekkel lássuk el Marlborough lakosait” – mondja a társalapító (és riporter) Peter Davison.

A szerkesztőség abszolút demokratikusan működik, nincs például főszerkesztő, a döntéseket közösen hozzák meg, igaz, az alapítók komoly médiatapasztalattal rendelkeznek. A bevételeken is egyenlő arányban osztoznak.

„Ennél is fontosabb, hogy a felelősségben is egyenlően osztozunk, így aztán úgy dolgozunk, mint egy mini-szövetkezet. Lehetne persze hierarchia, de nekünk sokkal jobban tetszett az egyenlőség. Minden vállalkozásban akadnak persze gondok, ám mi ezeket éppen az egyenlőségünk miatt tudjuk jól kezelni” – véli Peter Davison.

A Marlborough News Online a maga nemében mégis úttörő, hiszen ez volt az első ilyen alapon szerveződő helyi média Angliában.

(via)

süti beállítások módosítása