A közösség ereje

Karácsony megosztva

2014. december 10.

Bár nem intézményesített közösségi kezdeményezésről van szó, de az ünnepek kapcsán eszembe jutott egy nagyon is közösségi esemény, ami akár egy közösségi oldalon is szerveződhetne, de jelen esetben még az sem kellett hozzá.

karacsony.jpg

Tovább

Rukkolj, happolj, olvass!

Őszintén bevalljuk, hogy a könyvek a gyengéink, nem kevés pénzt költünk a beszerzésükre. Mivel a gyerekeknek is sikerrel adtuk át az olvasás szeretetét, az utánpótlást nem egyszerű megoldani. Főleg, hogy egy-egy könyv „felfalása” néha nem tart tovább egy-két napnál, ad abszurdum egy délutánnál. Persze járunk könyvtárba, az ismeretségi körben csereberélünk is, de alighanem érdemes lenne ezt a kört tágítani. Így bizony nekünk is remek lehetőség a rukkola – a könyvcserélde, amit egészen biztosan ki fogunk próbálni. Megkérdeztük a csapatot az indulásról és a legnépszerűbb könyvekről is. Hátha, találtok köztük néhány tippet így az ünnep közeledtével. A csapat képviseletében az egyik alapító Kovács Adrián válaszolt.

konyvek.jpg

Tovább

Ők lehetnek a jövő nagymenői: az EatWith

Lassan itt az év vége, ilyenkor a számvetés mellett az ember megpróbál kicsit a jövőbe is tekinteni. Mi is ezt tesszük a magunk szerény eszközeivel, így ma induló minisorozatunkban megpróbáljuk a közösségi gazdaság olyan cégeit bemutatni, akik (akár már a közel)jövő sztárjai lehetnek.

EatWith.jpg

Tovább

Így kereshet pénzt az autójával

Az alaphelyzet az, hogy veszünk egy autót, kifizetünk érte jó sok pénzt, utána pedig nézzük, ahogyan áll a garázsban. Néha elővesszük, de két használat között akár napok, esetleg egy-két hét is eltelhet, amikor az autó csak viszi a pénzt, de hasznát nem vesszük. Ki gondolta volna, hogy ez olyannyira így van az Egyesült Államokban is, hogy erre sikeres vállalkozást lehet alapítani? Pedig igen.

Getaround cím.jpg

Tovább

Menő a virtuális ruhabolt

Ki ne állt volna már a ruhásszekrénye előtt azzal a gondolattal, hogy miközben az esti programra nincs semmilyen értelmezhető ruhája, amit nyugodt szívvel felvehetne, a polcok mégis tele vannak olyan holmival, amit ugyan még lehetne hordani, de már megunta? A csereberélgetés viszont macera, és egyébként is, a barátnők ruhatárát már kívül-belül ismeri… Jó hír, hogy erre a helyzetre is van megoldás, bár még nem Magyarországon.

Poshmark cím.jpg

Tovább

Így kap új életre a helyi média

Noha az országos (írott és elektronikus) sajtóra mindig több figyelem jut, ideális esetben a helyi kezdeményezések lehetnének a legfontosabbak, hiszen ezek beszélnek a közösséget foglalkoztató ügyekről. Akad a világban pár kezdeményezés, amely új alapokra helyezheti a közösségi médiát, most három ilyet mutatunk be.

cím_Bristol.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása