Hányszor hallottuk már, hogy az idő pénz, és miközben ezt a szlogen szintjén mindenki tudja, átélni leginkább akkor lehet, ha tagjai leszünk egy olyan közösségnek, amely a megosztott munkánkon, azaz az adott feladatra szánt időnkön alapul.

Az angolul elegánsan time-based currency (azaz idő alapú pénznek) nevezett jelenség lényege, hogy a közösség minden tagja a tudását és az idejét teszi be a közösbe, és váltja be virtuális pénzre, avagy időre, mert az alapötlet szerint egy óra munkánkért egy óra szolgáltatást kapunk a közösség egy másik tagjától.

Ha a rendszer ismerős, ne lepődjenek meg, hiszen (mint oly sokszor a közösségi gazdaság esetében) nem teljesen új dologról van szó. A kezdetek a XIX. század elejére tehetők, amikor egy walesi reformer, Robert Owen feltalálta a rendszert (amit ő National Equitable Labour Exchange-nek nevezett el).

A rendszer 1834-ben indult be, ekkor jelentek meg az első „munkabankók”, amelyek hasonlítottak az igazi bankjegyekre, csak nem font szerepelt rajtuk, hanem órákban kifejezett munkaegység. Így volt 1, 2, 5, 10, 20, 40, és 80 órás bankjegy is. A rendszer a következő évtizedekben egész népszerű lett.

Magyar példát is tudunk hozni, méghozzá az alighanem mindenki által ismert kalákát. Ennek lényege, hogy a közösség tagjai egymásnak szívességből vagy kölcsönösségi alapon munkát végeznek, egymás megsegítése pedig bizonyos értelemben erkölcsi kötelesség is volt. Értelemszerűen a kaláka a közösség egységét is jelezte. Később ez már elsősorban a házépítésre kezdett korlátozódni, majd lassan el is tűnt.

Az alapelvek

A rendszer alapját öt, meglehetősen egyszerű alapelv határozza meg. Ezek szerint mindenki munkája érték; akadnak olyan munkák, amelyek pénzben nem határozhatók meg; a kölcsönös segítség az alap; szükség van a társadalmi kapcsolatokra; és minden ember tiszteletet érdemel.

Ezek persze meglehetősen általános alapelvek (éppen ezért fér bele sok minden…), de a lényeg mégiscsak a közösségépítés, legalábbis ideális esetben. A résztvevők éppen ezért általában fontosnak tartják azt is, hogy mindez visszatérés egy olyan, talán egyszerűbb korba, amikor a közösség a tagjaiért létezett és fordítva.

Az időhitel

Az Egyesült Államokban érthető okokból Time Dollarnak nevezett pénznemet máshol inkább Időhitelnek (vagy Szolgáltatási Hitelnek) nevezik, de a lényeg mindenhol ugyanaz: szolgáltatást nyújtunk egységnyi hitelért cserébe, amit a virtuális számlánkon vezetünk és ugyanúgy fel tudunk használni, mint a normál pénzt.

Általában azt lehet mondani, hogy egy óra az időnkből ér egy Time Dollart, vagy egy egységet, függetlenül a munkák jellegétől, vagy az ahhoz szükséges képességtől, tudástól, mégpedig azért, hogy így bátorítsák a kölcsönös közösségi részvételt és együttműködést, és akadályozzák meg az inflálódást (és persze kamatot sem kapunk rá…), azaz ilyen értelemben alapvetően különbözik a valutától.

Az általunk összegyűjtött egységeket természetesen nem kell azonnal beváltanunk, össze is gyűjthetjük, mi több, ha nincs rájuk szükségünk, akkor a felesleget „bedobhatjuk a közösbe”, ilyenkor azok kapják meg, akiknek a legnagyobb szükségük van rá.

Az időbankok

Noha ez tisztára úgy hangzik, mintha valami sci-fit olvasnánk, erről szó nincs. Immár 34 országban létezik időbank, csak az Egyesült Államokban 300 van belőlük, de van már Japánban, Dél-Koreában, Új-Zélandon, Tajvanon, Argentínában, Izraelben, Görögországban, Spanyolországban, sőt, Szenegálban is.

Ezek elsősorban olyan fontos közösségi feladatokat látnak el, mint az idősek segítése, egészségügyi ellátás, segítségnyújtás a hospice-ban, a börtönből frissen szabadultak visszaesésének megakadályozása és még hosszan sorolhatnánk.

Ellenérvek

Az egyik alapvető problémát természetesen az idő és a befektetett munka minősége jelenti. A rendszert kritikusan szemlélők szerint például az egy az egyben történő átváltás egyik következményeként például kevesebb orvos lesz a rendszerben. Éppen ezért vannak olyan helyek (például a New York államban található Ithaca, az egyik legrégebben működő amerikai rendszer), ahol az orvosok és a fogorvosok ideje többet ér. (Itt jellemzően egy óra munkát 10 dollárban számolnak el.)

Vannak nem elméleti alapú kritikus megközelítések is. Az egyik első rögtön az, hogy miként lehet elmagyarázni egy közösség tagjainak a rendszer lényegét, illetve azt, hogy mennyiben különbözik ez a hagyományos önkéntességtől.

Ráadásul arra sincsen semmi garancia, hogy minden résztvevő igénybe tudja majd venni a szolgáltatást, hiszen könnyen előfordulhat, hogy bizonyos szaktudás nem (vagy nem megfelelő mennyiségben) áll egy adott közösség rendelkezésére.

Problémát okozhat a szervezeti fenntarthatóság is, hiszen abban a pillanatban, ahogy egy ilyen rendszer feláll, azt működtetni is kell. Természetesen a működtetést is lehet a rendszeren belül végezni, és akadnak is olyan bankok, amelyek relatíve alacsony működési költséggel dolgoznak, ugyanakkor mások kénytelenek fizetett alkalmazottakkal működni. Márpedig ez kisebb közösségek esetében arányaiban meglehetősen sokba is kerülhet, ami hosszú távon gyengítheti a rendszert.